Március elsejétől a helyközi közösségi közlekedésben díjmentesen közlekedőknek
regisztrációs jegyet kell váltaniuk. Az eddig díjmentesen utazóknak továbbra sem
kell fizetniük a távolsági vonatokon és autóbuszjáratokon. Azonban a települések
között vasúton vagy buszon csak akkor közlekedhetnek, ha rendelkeznek regisztrációs
jeggyel.
A városokban, helyi forgalomban közlekedő buszokon tehát akkor sem kell regisztrációs
jegy, ha azokat éppen egy Volán-társaság üzemelteti. Nem vonatkozik az új szabály
a BKV és a vidéki városi közlekedési társaságok járataira.
Március 15-ei nemzeti ünnepünk alkalmából kitüntetések átadásaMárcius 15-ei nemzeti ünnepünk alkalmából kitüntetések átadásanyitolap/marc_15_kituntetesek.html
Március 15-ei nemzeti ünnepünk alkalmából, a Köztársasági Elnök megbízásából
Hónig Péter miniszter állami Kitüntetéseket adományozott. A 2010. március 10-én
rendezett ünnepélyen került sor a Baross Gábor – Díj, a Puskás Tivadar – Díj,
a Prométheus – Díj, a Gyimesi Zoltán Díj, „A Közlekedésért Érdemérem”, „A Hírközlésért
Érdemérem” és Miniszteri Elismerések adományozására is.
EGYSÉGES ELJÁRÁSBAN, A RÉGIÓK BEVONÁSÁVAL KÉSZÜLNEK A VASÚTI ÉS AUTÓBUSZOS MENETRENDEKEGYSÉGES ELJÁRÁSBAN, A RÉGIÓK BEVONÁSÁVAL KÉSZÜLNEK A VASÚTI ÉS AUTÓBUSZOS MENETRENDEKsajtoszoba/ujdonsagok2/egyseges_vasuti_menetrendek.html
Megjelent a személyszállítási közszolgáltatási menetrendek elkészítésében alkalmazandó
egységes egyeztetési eljárásról szóló közlekedési miniszteri rendelet. A jogszabály
rögzíti a Regionális Közlekedési Szakbizottságok (RKSZ) szervezetének és működésének
alapvető szabályait is. Megalkotására a vasúti és autóbuszos törvények tavaly
decemberi módosítása adott felhatalmazást. A menetrendi előkészítés néhány éve
már működő gyakorlata a továbbiakban a rendeletben foglalt alapelvek szerint és
ütemezésben történik. A folyamatban javaslataikkal a helyi érdekeket képviselő
új egyeztető testületek is részt vesznek.
A SZAKMINISZTÉRIUM A HASZNÁLATARÁNYOS ÚTDÍJFIZETÉS MIELŐBBI BEVEZETÉSÉN DOLGOZIKA SZAKMINISZTÉRIUM A HASZNÁLATARÁNYOS ÚTDÍJFIZETÉS MIELŐBBI BEVEZETÉSÉN DOLGOZIKsajtoszoba/ujdonsagok2/hasznalataranyos_utdijfizetes.html
Hónig Péter közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter átvette a Greenpeace
Magyarország Egyesület és a Levegő Munkacsoport közös, a használatarányos útdíj
bevezetését sürgető petícióját. A tárcavezető elmondta, hogy a szakminisztérium
egyetért a megtett úttal arányos, elektronikus útdíjfizetés mielőbbi bevezetésével.
Az alkalmazás szakmai előkészítése folyamatosan, gyors ütemben zajlik. A jelenlegi
állapot szerint – ha a megfelelő országgyűlési és kormánydöntések időben, 2010
novemberéig megszületnek –, a rendszer 2013. január elsejével bevezethető.
HELYKÖZI KÖZÖSSÉGI KÖZLEKEDÉSHelyközi közösségi közlekedésnyitolap/hkk.html
A helyközi közösségi közlekedés átalakításáról szóló feladatkiosztó kormányhatározat
alapján elkészült dokumentumok és az ehhez kapcsolódó sajtóközlemények a nyílra
kattintva megtekinthetőek.
-
2009.09.11. Utasforgalmi adatok a magyarországi vasúthálózaton (2007)nyitolap/utasforg_adatok.htmlUtasforgalmi adatok a magyarországi vasúthálózaton (2007)
-
Településenkénti Volán utasforgalmi adatok (hétköznap), 2007-2008nyitolap/volan_utasforgalom_2007_2008.htmlTelepülésenkénti Volán utasforgalmi adatok (hétköznap), 2007-2008
-
2009.09.11. Országos vasúthálózat és országos vasúti személyszállítási szolgáltatásoknyitolap/orszagos.htmlOrszágos vasúthálózat és országos vasúti személyszállítási szolgáltatások
-
TARIFAVÁLTOZÁS A HELYKÖZI KÖZÖSSÉGI KÖZLEKEDÉSBENsajtoszoba/ujdonsagok2/tarifavaltozas.htmlTarifaváltozás a helyközi közösségi közlekedésben